
*****
ÚJ JAZZ sorozat a MODEM-ben!

ÚJ JAZZ címmel zenei sorozatot indított 2012 januárjától a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ. A sorozatban a kortárs magyar jazz legelőremutatóbb, leginkább invenciózus alkotói, előadói, formációi mutatják be zenéjüket, a legtöbb esetben első ízben Debrecenben.
A város jazzélete nagy hagyományokra tekint vissza és a mai napig több pilléren áll, úgy gondoltuk, hogy ezen pillérek számát gyarapítjuk eggyel, amikor hiánypótló jelleggel a kísérletező, a hagyományos jazzben esetleg szokatlan eszközöket felhasználó zenészek közül hívunk meg egy-egy előadót, minden hónap utolsó csütörtökjén. Az első alkalommal fellépő Matthew Mitchell Trionic formációt, Harcsa Veronika közreműködésével telt ház és hatalmas érdeklődés várta.
A második alkalomra is a MODEM európai uniós támogatásból kialakított multimédia-termében kerül sor. A programban ezúttal nem lesz beszélgetés, csak koncert, mely 19 óra 30-kor kezdődik.
The Butterfly Effect
Vázsonyi János - szaxofon
Magyar Bori - ének
Kardos Dániel - gitár
Dömötör Tamás - beatbox

A zenekar, amely a pillangóhatás káoszelméleti fogalmáról nevezte el magát, igazán különleges kamaraformáció. 2010-ben alakultak és azóta fejlesztik unikális, a jazz, a népzene, a hiphop és a klasszikus zene elemeit magába foglaló muzsikájukat.
A zenekar motorja Vázsonyi János, az elmúlt másfél évtized talán legismertebb, a fiatal generációhoz tartozó magyar szaxofonosa. Számos formációban megfordult, fellépett már a Pori Jazzfesztiválon, és több lemeze jelent meg a Drums és a Triton nevű együttesekkel. Sokszor zenél egyedül, effektekkel színesítve játékát. Volt már televíziós műsor egyszemélyes háttérzenésze, de kiállításmegnyitókon is rendszeresen fellép - a MODEM-ben többször köszönthettük már.
Magyar Bori énekesnő leginkább a balkáni, roma és közel-keleti tradiciókat magyar népzenébe, illetve világzenébe oltó Besh O Drom zenekarból ismerhető. 2007 és 2010 között több száz itthoni és külföldi koncerten énekelt az együttesben. Jelenleg több formációval játszik, nem állnak tőle távol a népzene és más műfajok különböző keresztezései.
Kardos Dániel gitáros Babos Gyula tanítványa, több zenekart alapított, tagja az etno-jazzt játszó Tin Tin Quintetnek, létrehozója a Jazzgödör klubsorozatnak. Gyakran lép fel duó formációkban különböző énekesnőkkel és számos film zenéjét is ő szerezte.
A zenekar negyedik, utóbb csatlakozott tagja Dömötör Tamás, aki technikai eszközöket és komoly hangszerparkot megszégyenítő minőségben állít elő ritmusokat szája és torka segítségével. A beatbox-technika hazai élharcosa a műfaj országos bajnoka, világbajnoki második helyezett szájdobos. Feltett szándéka a beatbox akadémiai szintre emelése.
A koncertre a belépőjegy ára 800 Ft.
A tavasszal még hátralévő négy alkalomra továbbra is megvásárolható a jazzbérlet: már csak 2000 Ft-ért. A jegyek a Modem pénztárában vásárolhatóak meg.
forrás: modem.hu
*****



***
március 21. 20h RomKert
a Magyar Jazz Ünnepe Debrecenben
Debrecen Dixieland Jazz Band
+
vendégzenekar: a Karosi Júlia kvartett!


*****
következő program:
2012 Február 15. 20h RomKert
az est kiváló hangulatáért felel a remek debreceni JAZZ FIVE együttes!
*****
2012. február 29. /szökőnap!/ 20h
diXie Club a „Mardi Grass” jegyében!
Garantált New Orleans-i karneváli hangulat!
*****
következő rendkívüli diXie Club március 21.
a Magyar Jazz Ünnepe
vendégzenekar:
Karosi Júlia kvartett
Minden jazzbarátnak szerencsés új esztendőt!!!

Találkozunk 2012. január 11-én 20 órától a RomKertben:

***
...ajánljuk feltétlenül a Morze estjét is, ne haggyátok ki!!!

*****


Képek a remek hangulatú estéről:






Januárban folyt. köv!!!
*****
Kedves Jazzbarátok!
Szeretettel várunk minden érdeklődőt következő klubestünkre
2011. november 30-án szerdán este 20 órától a Romkertbe:
vendég a Debrecen Dixieland Jazz Band !!!
Örömmel tudatjuk továbbá, hogy januártól
diXie Club várja a jazzkedvelőket
a Romkertben minden hónap utolsó szerdáján
a Debrecen Dixieland Jazz Band jóvoltából!
Folytonosan megújuló műsorral, lehetőség szerint vendégzenészekkel kiegészülve
várja rajongóit az együttes,
így lehetőség nyílik a közönségnek találkozni a népszerű muzsikusokkal
havi rendszerességgel egy-egy kötetlen este folyamán remek jazz mellett!

*****
Decemberi programjaink:
Dec. 7.: Kansas City /1996/ Robert Altman - a Jazz a moziban sorozat zárófilmje Mátyás Péter filmesztéta vezetésével
Zene: Lester Young, Coleman Hawkins,...

Dec. 14.: Klubest az Artézis együttessel!

Nagy örömünkre szolgál, hogy ismét körünkben hallhatjuk
a nagyszerű nyíregyházi Artézis-t!!!
"Az Artézis zenekar jelenlegi felállása számunkra is újdonság: Beeri Benjámin trombitással játsszunk együtt négyesben, a korábbi zongora-basszus-dob trió után. Zenénk ötvözi a jazzt, a bluest, a rockot a kelet-európai népzene dallam és harmóniavilágával, de muzsikánktól a kortárs zene elemei sem idegenek.
Mondhatnánk egyszerûen jazz-rocknak is ezt a zenét, de ma ez a mûfaji meghatározás talán már túl általánosnak mondható. Nem marad más, el kell nevezni a stílust: legyen mondjuk Bartók’n rol..."
A zenekar tagjai:
Babosi László billentyûs hangszerek
Danku Tibor basszusgitár
Marssó Péter dob
Beeri Benjámin trombita
Dec. 28.: Az Ölveti Blues Band a klub vendége!
Az ÖBB hosszú idő után újra Debrecenben!
A jövő évre való felkészülés jegyében jobbnál jobb "felhozó" bulikkal, Hajdúszoboszló után ezúttal Debrecenben teszik tiszteletüket a nagyérdemű előtt!
Csendes-ülőstől a Nagyszínpados blues-rock koncertekig,
egyik fontos állomás a dec. 28-i Klubest!
A három "régi" ÖBB tag : Pércsi Sándor basszusgitár, Vincze Krisztián szólógitár, és Ö. Laci ének mellett 2 tehetséges fiatal: Sándor Balázs dobos, és Kónya Levente József gitáros- énekes alkotja a csapatot (mindketten a debreceni Kuttya együttes tagjai).
A jó hangulat garantált!
Köszönjük a Bigband-nek a remek koncertet
Borsy Ádámnak az emlékezetes dalokat
Fazekas Lászlónak a jókedvű konferálást
és a közönségnek :-)!
Néhány kép a hangulatos estéről:










*****

Évadzáró est
2011. juni 15. 20h Galéria Cafe terasz
Debrecen Big Band koncert

+++
közreműködő vendég BORSY ÁDÁM!
***
JaZZbarátok Köre
http://jazzbaratdebr.freeblog.hu/
http://media.lib.unideb.hu/hun/jazzbarat.php
az összejöveteleket
a DEENK Médiatár szervezi
támogatja a DEENK
*****
Programajánló:
Dzsessz-szerda a Hal közben
20.00-21.30
június 15.: Sunshine Jazz
Juhász „Jack” Attila - zongora; Luanda Bird - ének;
Bársony Bálint - szaxofon, ének; Rieger Attila - gitár;
Radics József - bőgő; Cseh Balázs - dob
június 22.: Trio Ricardo
Révész Richárd - zongora; Kolta Gergő - basszusgitár;
Szendőfi Péter - dob
június 29.: Spring Island
György Ákos - zongora; Galgóczi Balázs - gitár;
Csepregi Gyula - szaxofon; Kátai István - ütőhangszerek;
Takács Donát - basszusgitár; Horváth Zoltán - dob
július 6.: Dokk Jazz
Horváth Antónia - ének; Nagysolymosi Gábor - zongora;
Csekő Sándor - gitár; Mátrai Zoltán - szaxofon;
árkonyi Zsolt - basszusgitár; Kiss Imre - ütőhangszerek;
ifj. Kiss Imre - dob
július 13.: Debrecen Dixieland Jazz Band
Subicz Gábor - trombita; Gyarmati Zoltán - szaxofon;
Gyarmathy István - klarinét; Kónya Sándor - harsona;
Erdei Kálmán - zongora; Tikász Sándor - bendzsó;
Gombos Géza - bőgő; Pataji Géza - dob
További programok a Debreceni Nyár keretén belül:
http://www.fonixinfo.hu/?menu=601&id=719
Endes Mihály cikke a JazzMa.hu-n:
http://www.jazzma.hu/hirek/2011/06/09/provincia-az-artezis-jelenseg
Néhány kép a magával ragadó koncertről, köszönjük Chilafnak, hogy a végén beszállt kicsit jammelni!:
















***
Artézis Trió Special

2011.06.01. 20h
Galéria Cafe terasz
Marssó Péter így jellemzi az új felállású együttest:
Az Artézis Zenekar jelenlegi felállása számunkra is újdonság:
Beeri Benjámin trombitással játsszunk együtt négyesben,
a korábbi zongora-basszus-dob trió után.
Ha meg kellene határozni zenénk jellegét,
akkor talán a „fúzió” szó illik rá a legjobban:
ötvözni próbáljuk a jazzt, a bluest, a rockot
a kelet-európai népzene dallam és harmóniavilágával,
de muzsikánktól a kortárs zene elemei sem idegenek.
Tesszük mindezt kelet-magyarországiasan,
tekintettel a tagok nyíregyházi-nagykállói-debreceni illetőségére.
Mondhatnánk egyszerűen jazz-rocknak is ezt a zenét,
de ma ez a műfaji meghatározás talán már túl általánosnak mondható.
Nem marad más, el kell nevezni a stílust:
legyen mondjuk
Bartók’n roll
A trió tagjai:
Babosi László - billentyűs hangszerek
Danku Tibor - basszusgitár
Marssó Péter - dob
+
Beeri Benjámin - trombita
http://www.myspace.com/artezis
***
évadzáró est:
2011. juni 15. 20h Galéria Cafe terasz
Debrecen Big Band koncert

***

JaZZbarátok Köre
http://jazzbaratdebr.freeblog.hu/
http://media.lib.unideb.hu/hun/jazzbarat.php
az összejöveteleket
a DEENK Médiatár szervezi
támogatja a DEENK
+++
programajánló:

egy kedves blogbejegyzés a Borgia-tól:
"JAZZTELENÍTÉS
A Debreceni Jazzbarátok köre hagyományosan a Galéria Café falai között szokta tartani zenés szeánszait. Így hát két ponton is eltértünk az eredeti kerékvágástól. Hiszen nemhogy nem jazzt játszottunk, de még csak nem is a kávézóban, hanem a kellemes időre tekintettel (na és persze bízván az őrjöngő entellektüelekben) szabad téren. Ennek megfelelően a közönség békésen körbeült bennünket, kényelmesen dohányzott, és fogyasztgatott, a számok után pedig megtapsolt. Végül is, ez a legtöbb, amit egy kulturált közönségtől bárki elvárhat, főként ha jazzről van szó. Talán ezért sem lettünk jazz zenekar... :) Bár a régi bölcsesség előbb-utóbb ránk is érvényes lehet: a rock and roll nem tűnik el, csak átalakul (és mondjuk: jazz lesz belőle...), de erre azért aludjunk még párat.
Mindettől függetlenül: reméljük, jövőre is kapunk meghívást, amit a nagyon barátságos fogadtatásra tekintettel, örömmel vállalnánk. Ez úton is köszönet Grégász Mikinek a meghívásért, és további sok kellemes koncertet kívánunk minden kedves "jazzbarátnak": a jazz határain innen és túl!"
http://borgiaegyuttes.blogspot.com/2011/05/jazztelenites.html
Klassz este volt!!!
A nyárias időben az árkád alatt szabad téri koncert jött létre, melyről itt van egy pár kép hangulati ízelítőnek:




*****

A 2011. áprilisi Rockinform mellékleteként elérhető már az új lemez!!!

*****
következő programunk:

Szervezés alatt:
- Ráduly Mihály közönségtalálkozó klubest
http://info.bmc.hu/index.php?node=artists&table=ZENESZ&id=2501
- Funky Donots koncert
http://www.facebook.com/pages/FUNKY-DONOTS/160218284850#!/pages/FUNKY-DONOTS/160218284850?sk=info
- Debrecen Big Band szabadtéri záróbuli
*****
JaZZbarátok Köre
http://jazzbaratdebr.freeblog.hu/
http://media.lib.unideb.hu/hun/jazzbarat.php
A JaZZbarátok Köre összejöveteleit
a DEENK Médiatár szervezi
támogatja a DEENK
képek a Phemius Trio remek hangulatú koncertjéről:












Köszönjük a remek estét a Phemius Triónak, a nagybőgős srácnak és Emesének!!!

További infok:
***
képek a szuper hangulatú estéről:











***

Esemény: http://on.fb.me/gfneXX
További info: http://www.morzeonline.hu
A Jazzbarátok köre bemutatja:
Morze @ Galéria Café
2011.03.30. 20:30.
Évadnyitó koncertpremier
két felvonásban,
dupla ütősszekcióval.
A belépés ingyenes!

http://www.facebook.com/pages/Morze/45823134274?sk=info
*****
április 13. 20h Galéria Cafe
PHEMIUS koncert
http://www.myspace.com/phemiustrio
--------------
április 27. 20h Galéria Cafe
The Borgia lemezbemutató koncert

A koncert időpontja:
2011. március 9. 19 óra
Helyszíne:
Debreceni Zeneiskola Simonffy Terem
4024 Debrecen Vár utca 1.
képek a hangulatos 7. estről:






*****
"Dzsessz te még az én uccámba!"
~~~Jazz és irodalom~~~
Simon Géza Gábor
jazzkutató
előadássorozata
7.est
Jazz és irodalom Magyarországon
a 20. század második felében
Idézetek:
Fodor András, Garay Gábor, Granasztói Pál, Ladányi Mihály,
Örkény István, Szabados György és mások művei
Hangfelvételekről:
Beamter Bubi, Martiny Lajos, Szabados György,
Tabányi Mihály és mások zenéi
2011.február 23. 20h - Galéria Cafe
közreműködik

Ittzés Tamás alias DrBOHÉM!!!
*****
Simon Géza Gábor tevékenységéhez
kapcsolódó linkek:
http://jazzkutatas.eu/article.php
http://gramophone-anno.eu/article.php
Ittzés Tamás alias DrJaZZ linkjei:
http://www.bohemragtime.com/hu
http://www.bohemragtime.com/hu/ittzes.html
XX. BOHÉM RAGTIME JAZZ FESZTIVÁL
2011. MÁRCIUS 25-27.
http://www.bohemragtime.com/hu/act.html
XX. Bohém Fesztivál, 2011. március 25-27.
Örömzenei hétvége Kecskeméten – a tradicionális jazz világsztárjaival!
"2011: Liszt-év a ragtime-ban"
– 5 ország sztárzenészei a színpadon
– a legjobb ragtime-zongoristák parádéja
– extra szálláskedvezmény
– 3 nap alatt 5 koncert
– tisztán 21 óra zene
– koncertek után jam session
– ragtime, dixieland, New Orleans, swing - és Liszt
Paolo ALDERIGHI (I) – zongora, Mimi BLAIS (CDN) – zongora,
Morten Gunnar LARSEN (N) – zongora, Adam SWANSON (USA) – zongora,
Butch THOMPSON (USA) – zongora, THE NIGHT OWLS (F),
BOHÉM RAGTIME JAZZ BAND (H)
és további meglepetés zenészek és zenekarok
Részletek:
http://www.bohemragtime.com/hu/program.html
*****
SGG előadássorozatának befejező része
2011. március 16. szerda este 20 órától
a Galéria Cafe-ban
8., befejező est -
A CSEHSZLOVÁK, a LENGYEL,
az OROSZ és az ÖRMÉNY kapcsolat
IdézetekVlagyimir Majakovszkij, Jurij Galperin,Vaszilij Akszjonov, Gevorg Emin,Antoni Libera, Josef Skvorecky és mások műveiből + Cseh, lengyel, orosz és örmény jazzfelvételek
*****
további tervezett programjaink:
- 2011. március 30. - MORSE koncert
- 2011. április 13. - PHEMIUS koncert
- 2011. április 27. - The BORGIA koncert

Talentometer
az A38 Hajó és a Szerencsejáték Zrt.
könnyűzenei tehetségkutatója
http://www.a38.hu/?p=cikk&id=802

"Most fény derül arra, hogy a dzsessz kategóriából mely zenészek, együttesek jutnak a döntőbe A háromtagú zsűri, élén Fábián Juli énekesnővel a negyvenegy nevezett előadó közül kiválasztotta azt a tizennyolcat, melyek a február 13-án ill. 20-án kilenc másik zenekarral mérhetik össze magukat a közönség előtt. A zsűri döntése alapján a továbbjutók a következők: 21 kanyar, Artézis trió, BET, Blues and Roll, Capsule Corporation, Csemer Boglárka Quartet, Dániel Balazs, For Notes, Heather HeavyWeather, Inner Spring, Karosi Júlia, Király Martina, Late Night Jazz Band, Mike Gotthard Quartet, Moongroves, Nagy Réka, Szüret Utcza, Tsunami Fusion Band valamint a Funkstar Deluxe és a Sebestyén Project."

Gratulálunk a nálunk is többször nagy sikerrel szerepelt
Artézis Jazz Trio-nak
a legjobb 18-ba kerülésért
és szurkolunk a továbbjutásárt!!!
http://www.youtube.com/watch?v=z3uIehBBNg4
|
||
| Dehir.hu |
||
|
francia szaxofonművész ad hangversenyt a Konzervatóriumi Esték hangversenysorozat keretében február 5-én, szombaton este hét órakor a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Liszt termében. |
||
|
Christian Wirth szaxofonjátékával generációjának kiemelkedő tehetsége. Párizsban szerzett diplomát. Több nemzetközi verseny győztese, többek között az Adolphe Sax-ról elnevezett versenyé, amely a világ legnevesebb és egyik legnehezebb megmérettetése. Felvételt készített vele a Deutsche Gramophon, valamint rendszeres szereplője a francia televíziónak és rádiónak is. A Habanera Quartet szoprán szaxofon játékosa. Szólistaként és kamarazenészként a világ számos országában koncertezett neves zenekarokkal és karmesterekkel. Hangversenye méltán aratott nagy sikert a debreceni közönség előtt is 2008 őszén. Badó István- szaxofon,valamint a DE Zeneművészeti Kar szaxofon tanszaka |
||
http://www.dehir.hu/kultura/2011/01/28/161738/francia-szaxofontehetseg-debrecenben/
http://www.zene.unideb.hu/rendezvenyek/konzervatoriumi-estek
http://www.quatuorhabanera.com/
+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

http://www.myspace.com/theloopdoctors
Áldott Karácsonyt
és
Boldog Új Esztendőt
kívánok
minden jazzbarátnak!
*****

*****
legközelebbi
jazzbarát összejövetel
"Dzsessz te még az én uccámba!"
~~~Jazz és irodalom~~~
Simon Géza Gábor

jazzkutató
előadássorozata
6. est A német „jazz és irodalom” vonal
2011. február 2. 20h - Galéria Cafe
Heinrich Heine költeményei, Zoller Attila zenéi
Christian Morgenstern versek, Tomsits Rudolf zenéi
Egy kelet-német költő, Jens Gerlach versei,
Simon Géza Gábor fordításai,
Miles Davis, Scott Joplin, Django Reinhardt stb. zenéivel
************************************************
2010. december 08. 20h
"Dzsessz te még az én uccámba!"
~~~Jazz és irodalom~~~
Simon Géza Gábor


jazzkutató
előadássorozata
Brit, francia és belga
kapcsolat
irodalom és jazz
között
Simone de Beauvoir, Christian Gaillin,
Robert Goffin, Henri Matisse,
Sean O'Casey, Jean Rhys,
Boris Vian művei
Brit, francia és belga
jazzfelvételek
+
bónusz:

Jacques Loussier Trio
DVD vetítése az előadás után
+
programajánló:
Jan Garbarek
Group
feat. Trilok Gurtu
2010. december 07.
Kölcsey Központ - Nagyterem 19.00

A norvég Jan Garbarek régi kedvence a magyar közönségnek.
Az elmúlt években hazánkban is járt legsikeresebb munkájával, az Officiummal,
melyben középkori dallamokat játszik a Hilliard Ensemble társaságában.
Az Officium időutazása továbbra is tart világszerte,
közben azonban Garbarek saját csapatával is turnézik.
Parádés szereposztással: a billentyűs Rainer Brüninghaus,
akivel már több mint húsz éve együtt zenélnek,
a basszusgitáron a brazil származású Yuri Daniel játszik,
s a trió az ütőhangszerek mesterével, az indiai Trilok Gurtuval egészül ki.
Jan Garbarekre nem lehet csak jazz-zenészként tekinteni.
Bár John Coltrane-on nőtt fel – a szaxofon óriást hallva döntötte el,
hogy ő is ezen a hangszeren fog játszani –,
hamar felfedezte magának a keleti kultúrák zenéjét (ahogy Coltrane is),
majd más irányokba is feszegetett zenei határokat.
Hamar kialakult sajátos hangja és stílusa,
amelyet a jazzben kevésbé elmélyültek is könnyen felismernek.
Garbarek hangjában mindenki megtalálta a neki valót:
görög, indiai és szláv zenészek, zeneszerzők írtak az ő szaxofonjára dallamokat,
beleszőve saját kultúrájuk egy-egy jellegzetes motívumát.
Ahogy elmeséli, nem volt egyszerű rátalálni erre a sajátos hangzásra.
„Coltrane 'Countdown'-jával kezdtem, amiben rengeteg hang van.
Pontosan ugyanazt játszottam,
aztán igyekeztem kivenni a tőlem felszínesen szóló hangokat.
A 'gyomlálás' után eljutottam egy letisztult szintre,
ahol az esélye meg volt annak, hogy valami újat teremtsek”.
Belépőjegy: 5900 Ft, 6900 Ft.
Jegyek kaphatók: Apolló mozi, Főnix Csarnok,
Kölcsey Központ, Tourinform iroda,
Interticket hálózata (www.interticket.hu)
*****
képek november 17.
Szuper este volt!!!
Köszönet Gábornak és a vendégmuzsikusoknak:
Chilaf, Laci, Benjámin!!!








"Dzsessz te még az én uccámba!"
~~~Jazz és irodalom~~~
Simon Géza Gábor

jazzkutató
előadássorozata
következik a 4. est
2010. november 17. szerda 20h Galéria Cafe
A modern amerikai jazzirodalom
Idézetek: Richard Barker, E. L. Doctorow, Eric Doherty,
Allen Ginsberg, Leroy Jones, Jackie Kay, Jack Kerouac,
Toni Morrison, Quincy Troupe munkáiból
Zenék: John Coltrane, Miles Davis, Jack Kerouac,
Charlie Mingus, Gerry Mulligan, Charlie Parker, Sonny Rollins,
Cootie Williams és mások felvételeibõl
Vendégzenészek:
Babosi László - piano (Artézis Jazz Trio)
Chilaf Peled - sax (Kata & The Magic Sticks)
Beeri Benjámin - trumpet
***
3. est
Gábor ismét nagyon érdekes előadást tartott
+
az összes debrecen dixis eljött
és
óriásiak voltak!





***JÓ HÍR***
!!!A szerdai esten közreműködnek
a Debrecen Dixisek!!!

Következő estünk
Magyar ragtime- és jazzkorszak II. rész
"Dzsessz te még az én uccámba!"
~~~Jazz és irodalom~~~
Simon Géza Gábor
jazzkutató
előadássorozatának 3. estje
október 27. 20h
Galéria Cafe!!!
Magyar költők és írók
ragtime- és jazzvonatkozásu művei
1945-ig Idézetek:
Mérei Adolf, Ady Endre, Zoltvány Irén,
Somlyó Zoltán, Márai Sándor, Kosztolányi Dezső,
Békeffy László, Kellér Andor, Szini Gyula, Erdõdy Elek és Erdõdy János munkáiból Hangfelvételek:
A 62. császári és királyi sorgyalogezred zenekara,
Rácz Vali és a Vécsey kvintett,
Jean Sablon - Stephane Grappelly - Django Reinhardt,
Vukán György, Horgas Eszter, Slim & Slam,
Harlem Melody Band Mocsányi-Lakos duó énekével,
Lakatos Árpád; Spiró László, Buttola Ede Radiola tánczenekara, Dudás Lajos trió
*****
!!!kattanjatok az előző est összefoglalójára !!!
http://rakenroll.freeblog.hu/archives/2010/10/10/Jazz_es_Irodalom_2_eloadas_1_resz/
http://rakenroll.freeblog.hu/archives/2010/10/25/Jazz_es_Irodalom_2_eloadas_2_resz/
*****
képek a hangulatos október 6-i estről






"Dzsessz te még az én uccámba!"
~Jazz és irodalom~
Simon Géza Gábor
jazzkutató

előadássorozata
Debreceni Egyetem
Kenézy Élettudományi Könyvtár
Galéria Cafe
2010-2011
2. A magyar ragtime- és jazzkorszak I. rész
október 6. 20h - Galéria Cafe
élőben közreműködik

Ittzés Tamás "Dr. Bohém"
(zongora, ének, próza)
Magyar költők, írók, előadóművészek
ragtime- és jazzvonatkozású művei:
…idézetek
Jókai Mór, Ady Endre,
Fedák Sári, Révész Béla,
Weiner István,
Harmath Imre, Márai Sándor,
Brichta Cézár, Bálint György,
Móra László
munkáiból
…hangfelvételek:
Solti Hermin, Tanz-Orchester Favorite,
Bársony Rózsi & Paul
Abraham mit seinem Orchester,
Anita Best with Martiny Rhythm Band,
Radiola Rhythm Band stb.
ajánlott honlapok:
http://jazzkutatas.eu/article.php
http://gramophone-anno.eu/article.php
+
Dr. Bohém interjú a fidelio.hu-n
http://fidelio.hu/jazz_vilagzene/interju/dr_bohem
folytatás:
3. A magyar ragtime- és jazzkorszak II. rész
október 27. 20h - Galéria Cafe
4. A modern amerikai jazzirodalom
november 17. 20h - Galéria Cafe
Tiszay Andor műfordításai amerikai költőktől,
valamint Roark Bradford, Truman Capote, Allen Ginsberg, Jack Kerouac, Toni Morrison művei
Ornette Coleman, John Coltrane, Lee Konitz, Sonny Rollins, Gerry Mulligan, Lennie Tristano és mások felvételei
5. december 8. 20h - Galéria Cafe
Angol, francia és belga kapcsolat irodalom és jazz között
Christian Gaillin, Robert Goffin, Jean Rhys, Boris Vian és mások
Angol, francia, belga, amerikai jazzfelvételek
2011
6. A német „jazz és irodalom” vonal
2011. február 2. 20h - Galéria Cafe
Heinrich Heine költeményei, Zoller Attila zenéi
Christian Morgenstern versek, Tomsits Rudolf zenéi
Egy kelet-német költő, Jens Gerlach versei, Simon Géza Gábor fordításai,
Miles Davis, Scott Joplin, Django Reinhardt stb. zenéivel
7.est 2011. február 23. 20h - Galéria Cafe
A csehszlovák irodalom kapcsolata a jazz-szel: Josef Skvorecky és társai
Az 1940-es, 1950-es, 1960-as, 1970-es évek csehszlovák jazzfelvételei
8.est 2011. március 16. 20h - Galéria Cafe
Jazz és irodalom Magyarországon a 20. század második felében
Fodor András, Garay Gábor, Granasztói Pál, Ladányi Mihály, Örkény István, Szabados György és mások művei
Beamter Bubi, Martiny Lajos, Szabados György, Tabányi Mihály és mások zenéi
*****

A projekt az Európai Unió támogatásával,
az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.
+++
programajánló:
csütörtök
CHICO MANADA koncert
Kiss Mariann-ének
Kiss Sándor-billentyűk
Hegyes Bertalan-bőgő
Blaskovich Attila-ütőhangszerek
a T-BOYDÁBAN !
OKTOBER 28. 21h
ÚJ ZENEI(meglepetés ) blokk
belépni ingyér szabad
/a Csonkatemplom mellett/
+
péntek
BIN-JIP koncert

A szokatlan hangzású név (ejtsd: bin dzsip) mögött négy fiatal zenész rejtőzik.
Bár a zenekar léte és a tagok közös munkája egy ideje nyílt titok, a csapat nem akarta elkapkodni a színre lépést:
több, mint egy évig írták és csiszolgatták eklektikus, a korábbi munkáikhoz képest modernebb és kísérletezőbb hangzású,
mégis dalközpontú műsorukat, mielőtt koncertezni kezdtek volna vele.
A Bin-Jip zenekar igen demokratikus munkamódszerrel dolgozik:
a zenészek szinte egyenrangú zeneszerzőkként, hangszerelőkként és producerekként vesznek részt a munkában –
nemcsak saját hangszeres szólamaikkal járulnak hozzá az egészhez, hanem együtt alakítgatják a dalszerkezeteket, hangszíneket, effekteket, stb.
Nem egészen egy év alatt egy teljes nagylemeznyi anyagot vettek fel.
A zenekar nevét az azonos című koreai film után kapta, a kötődési pont – túl azon, hogy ez a tagok egyik kedvelt filmje – az,
hogy a különös hangulatú alkotás lakásokban, szobákban játszódik, a zenekar eddigi léte pedig szintén egyetlen szobában,
Andrew nappalijában zajlott, ahol a dalok készültek, és a zenészekből zenekar lett.
Harcsa Veronika – ének
Kaltenecker Zsolt – billentyűk
Gyémánt Bálint – gitár
Andrew J – ritmusok, hangminták, scratch
Perényi 1
október 29. 19-23h
asztalfoglalás:06-209374132 sms-ben
/Perényi utca 1. pince/
http://bin-jip.hu/hu/
***


2010. október 01. 19h
Debrecen
Belvárosi Közösségi Ház
Kossuth utca 1.
és a kedvencem :-)
http://www.youtube.com/watch?v=N2rElJ4D7Ko
!!!kattanjatok az összefoglalóra!!!
http://rakenroll.freeblog.hu/archives/2010/09/16/Jazz_es_Irodalom_1_eloadas_1_resz/
1. szept. 15 = Nagyszerű este volt :-)



folytatás október 6.!!!
**************
"Dzsessz te még az én uccámba!"
~Jazz és irodalom~
Simon Géza Gábor
jazzkutató

előadássorozata
Debreceni Egyetem
Kenézy Élettudományi Könyvtár
Galéria Cafe
2010-2011
1. Az amerikai jazzkorszak irodalma és zenéje
szeptember 15. 20h - Galéria Cafe
Scott Fitzgerald, Van Vechten és mások...

Korai jazzbandek: Louis Armstrong, Benny Goodman,
Lionel Hampton, Artie Shaw stb.

+ ÉLŐ Armstrong zene Benjámin és barátaitól!!!
ajánlott honlapok:
http://jazzkutatas.eu/article.php
http://gramophone-anno.eu/article.php
az előadás sorozat további részei:
2-3. A magyar ragtime- és jazzkorszak I-II. rész
I. rész=október 6. 20h - Galéria Cafe
sikerült meginvitálni
Ittzés Tamás "Főbohém"-et
egy kis élő muzsikára!!!
II. rész=október 27. 20h - Galéria Cafe
Magyar költők és írók ragtime- és jazzvonatkozású művei 1945-ig

Brichta Cézár, Erdődy Elek, Erdődy János, Heltai Jenő, Jókai Mór, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Móra László, Móricz Zsigmond, Somlyó Zoltán, Szini Gyula, Weiner István stb.

Bohém Ragtime Jazz Band, Buttola Ede, Chappy, Martiny Lajos, Solti Hermin és mások ragtime- és jazzfelvételei
4. A modern amerikai jazzirodalom
november 17. 20h - Galéria Cafe
Tiszay Andor műfordításai amerikai költőktől,
valamint Roark Bradford, Truman Capote, Allen Ginsberg, Jack Kerouac, Toni Morrison művei
Ornette Coleman, John Coltrane, Lee Konitz, Sonny Rollins, Gerry Mulligan, Lennie Tristano és mások felvételei
5. A német „jazz és irodalom” vonal
december 8. 20h - Galéria Cafe
Heinrich Heine költeményei, Zoller Attila zenéi
Christian Morgenstern versek, Tomsits Rudolf zenéi
Egy kelet-német költő, Jens Gerlach versei, Simon Géza Gábor fordításai,
Miles Davis, Scott Joplin, Django Reinhardt stb. zenéivel
6. Angol, francia és belga kapcsolat irodalom és jazz között
Christian Gaillin, Robert Goffin, Jean Rhys, Boris Vian és mások
Angol, francia, belga, amerikai jazzfelvételek
7. A csehszlovák irodalom kapcsolata a jazz-szel: Josef Skvorecky és társai
Az 1940-es, 1950-es, 1960-as, 1970-es évek csehszlovák jazzfelvételei
8. Jazz és irodalom Magyarországon a 20. század második felében
Fodor András, Garay Gábor, Granasztói Pál, Ladányi Mihály, Örkény István, Szabados György és mások művei
Beamter Bubi, Martiny Lajos, Szabados György, Tabányi Mihály és mások zenéi
*****

A projekt az Európai Unió támogatásával,
az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.
a Debrecen.hu-n
http://portal.debrecen.hu/kultura/kulturalishirek/debrecenijazznap_kulturalishirek.html
Remek este volt, köszönjük!!!


Kedves Jazzbarátok!
Legközelebb
2010. szeptember 1-én 20 órától
a Galéria Cafe -ban
találkozunk évadnyitó összejövetelünkön
"Hangolás a Jazznapokra"
GYARMATI-ERDEI Duo
Gyarmati Zoltán - sax
Erdei Kálmán - piano

A Debrecen Jazz Group oszlopos tagjainak
intim kamarazenélése különleges élményt ígér.
+
ARTÉZIS Jazz Trio
Babosi László – keyboard
Danku Tibor – bass guitar
Marssó Péter – drums

Zenekarunk Nyíregyházán alakult meg 2009 februárjában.Korábban egy fõleg feldolgozásokat elõadó jazz-rock formációban találkoztunk egymással, és több éves közös zenélés után döntöttünk úgy, hogy hárman új zenekart hozunk létre. Triónk zenéje ötvözi a jazzt, a bluest, a rockot és a kelet-európai népzene dallam és harmóniavilágát. Javarészt saját számainkat játsszuk, amelyek Babosi László szerzeményei.
A Trio nagy sikerrel szerepelt az idei Zempléni Fesztivál tehetségkutató programjában a Zempléni Talentum Minifesztiválon, ezáltal a jövő évi fesztiválprogramban kapnak fellépési lehetőséget.
Gratulálunk!!!
+ Jamm!!!
*****
Továbbá örömmel tudatom
a jazz és az irodalom kedvelőivel,
hogy ezévi programunk vázát
Simon Géza Gábor jazzkutató

előadás-sorozata alkotja:
kezdés
szeptember 15
majd a következő október 6
és utána meglátjuk :-)
"Dzsessz te még az én uccámba!"
Jazz és irodalom
Simon Géza Gábor
előadássorozata
Debreceni Egyetem, 2010-2011-es évad
1. Az amerikai jazzkorszak irodalma és zenéje
szeptember 15. 20h - Galéria Cafe
Scott Fitzgerald, Van Vechten és mások
Korai jazzbandek: Louis Armstrong, Benny Goodman, Lionel Hampton, Artie Shaw stb.
+ ÉLŐ Armstrong zene Benjámin és barátaitól!!!
2-3. A magyar ragtime- és jazzkorszak I-II. rész
Magyar költők és írók ragtime- és jazzvonatkozású művei 1945-ig
Brichta Cézár, Erdődy Elek, Erdődy János, Heltai Jenő, Jókai Mór, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Móra László, Móricz Zsigmond, Somlyó Zoltán, Szini Gyula, Weiner István stb.
Bohém Ragtime Jazz Band, Buttola Ede, Chappy, Martiny Lajos, Solti Hermin és mások ragtime- és jazzfelvételei
4. A modern amerikai jazzirodalom
Tiszay Andor műfordításai amerikai költőktől,
valamint Roark Bradford, Truman Capote, Allen Ginsberg, Jack Kerouac, Toni Morrison művei
Ornette Coleman, John Coltrane, Lee Konitz, Sonny Rollins, Gerry Mulligan, Lennie Tristano és mások felvételei
5. A német „jazz és irodalom” vonal
Heinrich Heine költeményei, Zoller Attila zenéi
Christian Morgenstern versek, Tomsits Rudolf zenéi
Egy kelet-német költő, Jens Gerlach versei, Simon Géza Gábor fordításai,
Miles Davis, Scott Joplin, Django Reinhardt stb. zenéivel
6. Angol, francia és belga kapcsolat irodalom és jazz között
Christian Gaillin, Robert Goffin, Jean Rhys, Boris Vian és mások
Angol, francia, belga, amerikai jazzfelvételek
7. A csehszlovák irodalom kapcsolata a jazz-szel: Josef Skvorecky és társai
Az 1940-es, 1950-es, 1960-as, 1970-es évek csehszlovák jazzfelvételei
8. Jazz és irodalom Magyarországon a 20. század második felében
Fodor András, Garay Gábor, Granasztói Pál, Ladányi Mihály, Örkény István, Szabados György és mások művei
Beamter Bubi, Martiny Lajos, Szabados György, Tabányi Mihály és mások zenéi
*****
39. DEBRECENI JAZZNAPOK
2010. szeptember 3-5.
2010.09.02., (csütörtök)
Debrecen Fórum
18:00-20.00 Debrecen Dixieland Jazz Band
2010.09.03. (péntek)
Baltazár tér
16:30:17:30 Tommy Vig Quintet (USA, D-Korea, H)
18:00-19:00 Fata Morgana (H)
19:30-20:30 Mikko Innanen & Innkvisitio (SF)
21:00-22:00 Elsa Valle y sus Hermanos (H)
Perényi 1. Zenei Klub
Kis Éji Jazz (KÉJ): belépőjegy: 1.000.- Ft
22.30-23:30 Debrecen Jazz Group
00:00-01:00 Czirják Csaba Quartet (H)
01:00- Jam session
2010.09.04. (szombat)
Baltazár tér
16:00-16:45 Oláh Dezső Septet (H)
17:00-17:45 Kozma Orsi Quartet (H)
18:00-19:00 Joe Fritz Band & Tommy Vig (H, USA)
19:30-20:30 Barabás Lőrinc Eklektric (H)
Kölcsey Központ, Nagyterem belépőjegy: 2.000.- Ft
21:00-23:00 Zbigniew Namyslowski Quintet (PL)
Perényi 1. Zenei Klub
Kis Éji Jazz (KÉJ): belépőjegy: 1.000.- Ft
23:30-01:00 Finucci Bros Quartet (H)
01:00- Jam session
2010.09.05. (vasárnap)
Baltazár tér
Jazz matiné
11:00-12:00 Hot Club of Hungary (H)
12:30-14:00 Melódia Big Band & Tommy Vig (USA) & Mia Kim (USA, D-Korea)
Jegyek kaphatók: Apolló mozi, Kölcsey Központ, Tourinform iroda, Interticket.hu (www.interticket.hu)
http://www.fonixinfo.hu/?menu=601&id=553
...
addig is szép nyarat mindenkinek!
A dzsessz legyen veletek!!!
...
ilyen is volt a közelben, remélem eccer eljutok oda!
Last Minute Open Jazz Festival
BALE, Istria 2010 august 1-5.

http://www.kameneprice.com/2010_program_last_minute_jazz_festival_bale.jpg
*******
2010. augusztus 21.
Kölcsey Központ - Nagyterem 19.00
http://www.fonixinfo.hu/?menu=601&id=640
http://www.youtube.com/watch?v=qfXwrafKCz8
PAT METHENY GROUP
Quartet Music
w/Lyle Mays, Steve Rodby & Antonio Sanchez
BUDAPEST
Margitszigeti Szabadtéri Színpad
2010.06.30. 20h
Pat Metheny az elmúlt években többször és több formációban járt Magyarországon, de most igazán nagy
szenzációnak számít, hogy a legendás Pat Metheny Grouppal lép színpadra, amely 1977 óta létezik több
felállásban és tizenhárom album, valamint hét Grammy Díj fémjelzi a történetét. Ezúttal három olyan
zenésszel – szerzőtársával, a zongorista Lyle Mays-al, a nagybőgős Steve Rodbyval és a dobos Antonio Sanchezzel - hallhatjuk Methenyt, akik több évtizede muzsikálnak vele.
http://www.szabadter.hu/programok/koncert/1771-2010-junius-30-szerda-pat-metheny-group.html
*****
2010. augusztus 24. kedd 20h
Jaques Loussier Trio
Margitszigeti Szabadtéri Színpad
Óriási volt!!!




Debrecen, Domb utca 1
***Képek a bejegyzés végén***
Évadzáró jótékonysági est
a Debrecen Dixivel
az árvízkárosultak javára

2010.június 16. szerda 20h
Galéria Cafe terasz
/ha esik, akkor is lesz koncert, benn a kávézóban!/


http://www.debrecendixieland.hu/
http://www.youtube.com/watch?v=UsrHmgBZSno
http://www.youtube.com/watch?v=z3m4qoClJtI
Belépés ingyenes!
a koncert ideje alatt gyűjtjük az adományokat
és a zenekar eljuttatja a rászorultaknak!
A rendezvényt a
Debreceni Egyetem
Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
támogatja.
Köszönjük a Hencz & Co. segítségét a világításban!
Info: jazzbarat_kukac_gmail.com
















*****
Programajánló csütörtökre:


Szuperr volt!!! képek a bejegyzés végén >
2010. június 2. 20h Galéria Cafe
Chico Manada koncert
Jazz standardok - latin slágerek

Kiss Mariann-ének
Kiss Sándor-billentyűk
Hegyes Bertalan-bőgő
Blaskovich Attila-ütőhangszerek
Sade, Diana Krall, Lalah Hathaway, Jamiroquai,
Ella Fitzgerald, Amy Winehouse, Carmen McRae,
Corinne Bailey Rae, India Arie, Norah Jones,
Raul Midón, Tuck&Patti, Randy Crawford, Incognito,
Tori Amos, Bobby McFerrin, Fairground Attraction,
Chat Baker, Shirley Horn, Janis Joplin, Cassandra Wilson,
Eliane Elias... etc.
Belépés ingyenes!
A rendezvényt a
Debreceni Egyetem
Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
támogatja.
Info: jazzbarat_kukac_gmail.com
*****
Képek a Chico Manada estről:















*****
2010. június 16. 20h
Galéria Cafe terasza
szabadtéri záróbuli a
Debrecen Dixivel!!!
Remek volt!!!
Ízelítőül néhány fotó:

















Kedves Jazzbarátok!
Következő összejövetelünkön
a nyíregyházi SLOWBAND blues-zenekar

lép fel 2010. május 19-én szerda este 20 órától
a Debreceni Egyetem Galéria Cafe-jában.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
A belépés ingyenes.
A rendezvényt a
Debreceni Egyetem
Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
támogatja.
Info: jazzbarat_kukac_gmail.com
*****
Ugyancsak ma este lép fel a
Szakcsi Jr Trio
a Kölcseyben 19 órától

http://www.fonixinfo.hu/?menu=601&id=621
aki igyekszik, még ideér hozzánk is
egy jó kis bluesos levezetésre :-)
... ja és csütörtökön pedig még 1x
élvezhetjük a Szakcsi Jr Trio
játékát a Sikk Music Cafe-ban
a Domb u. 1-ben 20 órától
Dianne Reeves
koncert

2010. május 10.
Kölcsey Központ - Bálterem 19.00
Dianne Reeves azon előadók közé tartozik,
akik sokféle érzést tudnak közvetíteni.
Kivétel nélkül minden dalban élvezhetjük
mély érzelmi hátteret sugalló előadásmódját,
mely abszolút egyéni stílusával
és jellegzetes hangjával társulva
ezúttal is különleges szórakozást nyújt.
Dianne Reeves - ének,
Peter Martin - zongora,
Romero Lubambo - gitár,
Reginald Veal - basszusgitár,
Terreon Gully - dobok
http://www.fonixinfo.hu/?menu=601&id=615
http://kultura.hu/main.php?folderID=951&ctag=articlelist&iid=1&articleID=300104
http://www.youtube.com/watch?v=ur-pPIv8Rws
http://www.youtube.com/watch?v=bOnPfpB3Wb8
Sajnálattal kell közölnünk,
hogy a ma este8ra
hirdetett
The KIM koncert
betegség miatt
elmarad :-( !!!
helyette a múltkori Phemius koncert utánra tervezett Django Reihardt életrajzi dokumentumfilmet
fogjuk levetíteni projektorral
Megértésüket köszönjük!
A zenekar vezetőjének, Pekó-nak
/Haraji Adalbert, bassgitár/
jobbulást kívánunk!
*****
Koncertplakát kicsiben,
rákatt nagyban
2010.05.05. 20h Galéria Cafe
The KIM /Nagyvárad/
Alapítva 2004. februárjában (Nagyvárad – Románia)
Zenekar tagok:
– Báder Róbert Oliver –gitár
– Pop Márius - gitár
– Haraji Adalbert – basszusgitár
– Dudás Attila – dob
A zenekar tagjai képzett zenészek és komoly zenei múlttal rendelkeznek. A szólógitáros (Báder Róbert Olivér) Bécsben tanult dzsessz szakon, a basszusgitáros (Haraji Adalbert) a nagyváradi Hubik magánintézetben végzett klasszikus gitár szakon. Külön-külön, több zenekarban játszottak, melyekkel számos zenekari és egyéni díjat nyertek el.
Most néhány szót magáról a zenekarról. Mint a fentiekből kiderült instrumentális zenéről van szó. Jelenleg a zenekar egy közel négy órás repertoárral rendelkezik, amely magában foglal úgy sztenderdeket, mint saját szerzeményeket, melyek a latin dzsessz bűvöletében születtek. Eddig több mint kétszáz fellépésen van túl az együttes, úgy idehaza, mint külföldön. A zenekar 2005-ben elnyerte az „Év zenekara” díjat.
***Képek az estről a bejegyzés végén***
Héty Péter írása a DEOL-on:
http://www.deol.hu/main.php?c=22410

2010. április 21. 20h
Galéria Cafe
"Táncoló ütősök"
RITMICO csoport
Jazz örökzöldek
ütőhangszereken
TOLDI ÉVA vibrafonművész
és növendékei
estje
Belépés ingyenes
A Jazzbarátok Köre programjait
a Debreceni Egyetem
Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Médiatára szervezi
a Kenézy Élettudományi Könyvtár
földszintjén
http://media.lib.unideb.hu/hun/index.php
http://jazzbaratdebr.freeblog.hu/
*****









*****
Következő programunk:
2010.05.05. 20h Galéria Cafe
The KIM Band /Nagyvárad/
jazz-rock koncert

Alapítva 2004. februárjában (Nagyvárad – Románia)
Zenekar tagok:
– Báder Róbert Oliver –gitár
– Gyárfás Levente – zongora,
– Haraji Adalbert – basszusgitár
– Görbe József – dob
A zenekar tagjai képzett zenészek és komoly zenei múlttal rendelkeznek. A szólógitáros (Báder Róbert Olivér) Bécsben tanult dzsessz szakon, a billentyűs (Gyárfás Levente) a nagyváradi Partium Egyetemen a zenepedagógiát és karvezetést tanult, a basszusgitáros (Haraji Adalbert) a nagyváradi Hubik magánintézetben végzett klasszikus gitár szakon, és a dobos (Görbe József) népművelő iskolában tanult. Külön-külön, több zenekarban játszottak, melyekkel számos zenekari és egyéni díjat nyertek el.
Most néhány szót magáról a zenekarról. Mint a fentiekből kiderült instrumentális zenéről van szó. Jelenleg a zenekar egy közel négy órás repertoárral rendelkezik, amely magában foglal úgy sztenderdeket, mint saját szerzeményeket, melyek a latin dzsessz bűvöletében születtek. Eddig több mint kétszáz fellépésen van túl az együttes, úgy idehaza, mint külföldön. A zenekar 2005-ben elnyerte az „Év zenekara” díjat.
http://www.baratikor.com/thekim
***Bartus István fotói az estről a bejegyzés végén, köszönjük!***
Kedves Jazzbarátok!
Következő összejövetelünk 2010. április 7-én este 20 órától
a Debreceni Egyetem Galéria Cafe-jában lesz
Az est folyamán megemlékezünk a 100 éve született
legendás gitáros Django Reinhardt-ról eredeti filmfelvételek segítségével
majd a nyíregyházi Phemius Jazz Trio fellépése következik,
Bartus Zoltán: percussion,
Olajos Gábor: guitar,
Nagy Gergely: guitar
akik élőben is jáccanak nekünk egy-két Django számot a saját szerzeményeik mellett
zenéjükbe bele lehet hallgatni http://www.myspace.com/phemiustrio
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
A belépés díjtalan.
*****






További képek:
http://phemiustrioingf.tubaember.fotoalbum.hu/
*****
További tervezett programok:
- 2010. április 14. - Galéria Cafe - 20h
Simon Géza Gábor mutatja be jazztörténeti CD-sorozatát
- 2010. április 21. - Galéria Cafe - 20h
Toldi Éva vibrafonművész tanítványainak fellépése
Képek a bejegyzés végén /telefonos, gyenge minőség,bocs.../
!!!Kezdés 19h!!!
Kedves Jazzbarátok!
Következő összejövetelünk
a Perényi1 Zenei Klub és Nyafi jóvoltából
Balázs Elemér Group

lemezbemutató koncert

http://www.balazselemergroup.hu/
2010.03.24. 19h

Debrecen, Perényi u. 1.
*****





Óriási volt, köszönjük!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
*****
Következő programjaink:
Április 7. szerda este 20h - Galéria Cafe
Phemius Jazz Trio /Nyíregyháza/ fellépése
és megemlékezés
a legendás gitáros Django Reinhardt
születésének 100 évfordulója alkalmából
*****
Április 14. szerda este 20h - Galéria Cafe
Simon Géza Gábor mutatja be
Magyar Jazztörténeti CD sorozatát
*****
Április 21. - szerda este 20h - Galéria Cafe
Toldi Éva vibrafonművész
ütőhangszeres tanítványainak fellépése
Dhafer Youssef
és
Snétberger Ferenc
koncertje
Debreceni Tavaszi Fesztivál
2010. március 23.
Kölcsey Központ - Nagyterem 19.00

http://www.snetberger.de/home_hu.html